fbpx

Bemutatkozás

Faragó Mariann – okleveles habilitációs kutyakiképző, állatasszisztált coach és tréner

Az állatok iránti szeretet már gyerekkorom óta végig kisér és folyamatos fejlődési lehetőséget és új életcélokat kínál…
Közel 10 éves kutyakiképzői tapasztalattal rendelkezem. Több mint 1600 kutyának és gazdijának segítettem már, hogy boldogabb, kiegyensúlyozottabb együttetet éljenek együtt.
Felépítettem Heves megye legnagyobb kutyaiskoláját és KutyaNapköziét, majd Fhüri kutyusom által, aki középen van a képbe, belecsöppentem a terápiás kutyák vilábáa is és ma már terápiás célra képzek kutya-gazda párosokat is. Közben úgy alakult az életem, hogy visszaköltözöm szülőfalum környékére és szeretnék az  itt élő kutyásoknak segíteni tovább. (Baja, Szeged, Kecskemét, Szekszárd).Természetesen Budapesten is folytatom a képzéseket.
Megtanultam, hogy a kutyaiskolák területén képzett kutya-gazda párosok sokszor a való életben lévő szituációkkal küzdenek, még akkor is, ha profin elsajátították az anyagot. Épp ezért fejlesztettem ki egy olyan képzési rendszert, mely a pozitív megerősítésen alapszik és már az alapokat éles, valós szituációkban építjük fel. Így nem éri meglepetés a gazdit az utcán előforduló váratlan helyzetek.
A Tappancs Segítőkutyások Egyesülete elnökeként pedig segítem a kutya-gazda párosokat, akiknek céljuk, hogy kutyusával részt vegyen a terápiás munkában. 
Célom,  hogy az évek alatt folyamatosan fejlesztett tudásommal segítsem a gazdikat és kutyusaikat, éles valós szituációkban, egy boldogabb együttélés elérésben. 

Miben más ez a képzés?

Pozitív megerősítés, ahol a kutya szívesen működik együtt a gazdával...

Mit jelent a pozitív megerősítés?

Tanfolyamaink

2025. januárban indulnak a következő tanfolyamok Budapesten.

Kölyök tanfolyam 3-6 hónapos kutyusoknak

A kölyökkutya első hónapjai az életének legmeghatározóbb szakasza, úgynevezett szivacskorszak, amikor a legnyitottabb az új tapasztalatokra és készségekre. Ez egy fantasztikus, de gyakran kiaknázatlan lehetőség, hogy segítsünk neki megtanulni mindazt, ami a harmonikus együttéléshez szükséges! Kölyök tanfolyamunk pontosan erre a korszakra épít, és célja, hogy 3-6 hónapos kölyköknek és gazdáiknak segítsen kialakítani azokat a szokásokat, amelyek később is megkönnyítik a mindennapokat.

Alapfokú tanfolyam 7 hónapos kortól, akár több éves korig

Ha szeretnéd, hogy kutyusod bárhová veled tarthasson – legyen az egy kirándulás, egy nyaralás vagy egy baráti összejövetel –, de aggódsz, hogyan viselkedne például a vonaton vagy egy szállodában, itt az idő, hogy közösen megtanuljátok az ehhez szükséges alapokat. Ne félj, nem kell csodát tenni, csak némi tanulás és gyakorlás.

Haladó tanfolyam Kölyök vagy Alapfokú tanfolyamot végzetteknek

Mélyebb megértést szeretnél a kutyusod viselkedésében? Szeretnéd, ha póráz nélkül is behívható lenne? A Haladó tanfolyamunkon mélyebb megértést adunk a kutyusok viselkedésével kapcsolatban. A tanítás magasabb szintjére is nagy hangsúlyt fektetünk. Megalapozzuk a póráz nélküli behívhatóságot a távolról irányítás feladataival. S bebizonyítjuk a gazdáknak, hogy a büntetés nem eszköz, hanem csak kétségbe esés… 

Reaktív kutya tanfolyam -
Legyen a séta élvezet és az együttélés harmónikus

e sem tudod, hogy hogyan kezeld, amikor kutyád hirtelen megfeszül a póráz végén, morog vagy ugat más kutyákra, emberekre, vagy akár autókra? Próbáltad már a figyelem elterelést és jutalmazást a megfelelő időben, de még sem javul a helyzet? Ha ezt tapasztalod, nem vagy egyedül. Sok gazdi éli meg a séták kihívásait egy reaktív kutyával. De most itt az idő, hogy változtass ezen!

Egyéni képzés- viselkedésprobléma

A viselkedésterápia lényege, hogy az adott „problémával” oly mértékben terheljük a kutyát, amit még komfortosan tud kezelni és szépen fokozatosan elérni nála, hogy egyre nehezebb helyzetekben is jól érezze magát. Mindezt pozitívan és a kutya-gazda szükségességeit figyelembe véve. 
Legyen szó túlzott félelemről, agresszióról, szorongásról stb… Segítünk! Van megoldás!

Terápiás kutya képzés

A Tappancs Segítőkutyások Egyesületével közösen Terápiás kutya képzést tartunk Budapesten. Aki szeretne részt venni ebben a csodálatos hivatásban kutyusával, már kölyök korban el tudja kezdeni a terápiás kutya képzésünket. Természetesen felnőtt korban is el lehet kezdeni. 

Kérdésed v an?

Vedd fel velünk a kapcsolatot és kollégáink segítenek!